November 2-a a Halottak Napja. Ilyenkor az ember megemlékezik a halottairól, kimegy a temetőbe, virágot visz a sírokra, emlékezik.
Nem csak családtagjainkra emlékezhetünk. A világban számos dolog is elmúlt, amelyhez valamikor közünk volt. Nekem ezekből különösen sok jutott.
A gimnázium elvégzése után Leningrádban tanultam egyetemen. Ma már nincs Szovjetunió és nincs Leningrád. Van persze Oroszország és Szent-Pétervár, de ez már más. Az egyetemet Palmiro Togliattiról, az olasz kommunista párt egykori vezéréről nevezték el. Az egyetem is megvan még, de az olasz forradalmár nevét már nem viseli. Erről az emberről volt elnevezve az a város is, ahol régen a Zsigulikat gyártották. Mára már a város is visszakapta ősi nevét, Szamara néven ismerik.
Mint a hetvenes években oly sokan, nyugatra én sem utazhattam, bár az összes tananyag a nyugati kultúráról szólt. Így ifjúkori kalandozásaim az NDK-ba és Csehszlovákiába irányultak. Sem egyik, sem másik nem létezik már.
Az egyetem elvégzése után az Országos Számítógéptechnikai Vállalatnál helyezkedtem el. A vállalat fő profilja a KGST országok által közösen gyártott számítógépek magyarországi üzembe helyezése és szervizelése volt. Megszűnt a KGST, megszűnt az OSZV és természetesen megszűnt a közös számítógép gyártás is.
1980-ban katonai szolgálatra hívtak be, a Magyar Néphadseregbe. Először Nyíregyházán, a Vorosilov laktanyában szolgáltam, majd átvezényeltek Szombathelyre a Garasin Rudolf laktanyába. Megszűnt a Magyar Néphadsereg, és sem Nyíregyházán, sem pedig Szombathelyen nincs egy fia katona sem. A Vorosilov laktanyát pár éve láttam igen lepusztult állapotban, a szombathelyiből pedig börtön lett.
Sorkatonaként beléptem az MSZMP-be, majd hivatásos katonatiszt lettem, politikai tiszt, ezred KISZ titkár. Sem az MSZMP, sem pedig a KISZ nem létezik már.
Szombathelyről felkerültem a Honvédelmi Minisztériumba, Budapestre. Előbb a Politikai Főcsoportfőnökségen, később a Hátországvédelmi Parancsnokságon szolgáltam. Bár a Honvédelmi Minisztérium még létezik, de sem a Politikai Főcsoportfőnökség, sem pedig a Hátországvédelmi Parancsnokság nincs már meg.
Később beiskolázásra kerültem a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia politikai munkás szakára. Már régen nincs katonai akadémia és nincsenek politikai munkások sem.
1989. január 1-én leszereltem. Újságíróként kezdtem el dolgozni a Hírlapkiadó Vállalatnál, ahonnan a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) Megafon nevű újságjának szerkesztőségébe vezényeltek. Sem a Hírlapkiadó, sem a BHG és sem a megafon nem léteznek már.
A rendszerváltást követően egy darabig a XIII. kerületben a Hazafias Népfront egyik körzetének a titkára voltam. A Hazafias Népfront megszűnt.
A későbbiekben nyolc évet tanárkodtam a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Az óráim egy részét a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tartottam Szentendrén, és vezettem foglalkozásokat a korábban Zalka Máté Katonai Főiskolának hívott Bólyai János Katonai Főiskolán is.
Megszűnt, megszűnt, megszűnt.
A tanárkodás után gyors váltással kazánfűtőként kezdtem dolgozni. Fűtöttem a népligeti honvéd laktanya, majd pedig a hűvösvölgyi Honvéd Akadémia kazánházaiban. Mindkettőt bezárták, lebontották.
Az életem során átélt sok-sok megszűnés közül azért akadt néhány olyan dolog is, amelynek elmúlásában részes voltam. A Munkásőrség és a Határőrség megszűnésében úgy érzem, aktív szerepet játszottam, és erre határozottan büszke vagyok. Egyike voltam az először szólóknak.
Így, a halottak napja környékén emlékezünk. Az emberekre és a dolgokra.
