HTML

Tempfli József

Friss topikok

  • wape: Tisztelt Uram Véletlenül találtam ide. Nagyon rokonszenves az aktivizmusa, sok sikert kívánok. S... (2014.06.02. 11:02) Radnóti 2014
  • cskocsis: Csak támogatni tudom a kerítés bontást! A Szabolcs utcával kapcsolatban pedig márciusban az Önkor... (2014.05.12. 22:09) Három a magyar kerítés
  • hogymikvannak: Az az igazság, hogy nem csak a szigeten kellene a szemetet eltakarítani.... Kíváncsi leszek a jövő... (2013.04.26. 00:09) Föld Napja avagy szocialista szombat a Népszigeten

Címkék

Radnóti 2014

2014.05.18. 18:04 Kazángépész

Több, mint fél éve izgat egy Radnóti Miklóssal kapcsolatos kérdés. A költő, mint tudjuk, a XIII. kerületben született, és itt volt az a lakás is, amelyben feleségével Gyarmati Fannival élt.

2014 Holokauszt emlékév. Ebben az évben emlékezünk a költő halálának 70. évfordulójára is. Ebből az alkalomból végignéztem a költő életútját, és megnéztem azt is, hol vannak szobrai. Nagyon meglepődtem azon, hogy Radnóti Miklósnak éppen a XIII. kerületben,  szülőkerületében nincsen köztéri szobra.

Kiknek is van szobra a XIII. kerületben?  Van József Attilának, van Ruttkai Évának, van Radics Bélának és a közeljövőben lesz Horn Gyulának.  Régebben volt Lukács Györgynek és a Szír ellenálló csoportnak is, ám ebben nem vagyok biztos, hogy még most is megvannak.

Mindenesetre úgy gondoltam, hogy Radics Béla, Ruttkai Éva, József Attila  és Horn Gyula közé befér még egy Radnóti Miklós szobor.  A 70. évforduló kiváló lehetőséget kínál egy szoboravatásra, ha már a közelmúltbeli, a költő születésének 100. évfordulója nem adott erre lehetőséget.

A századik évfordulóra egy gyönyörűséges kettős szobor készült Szegeden, amely Radnóti Miklóst és Gyarmati Fannit együtt ábrázolja, fiatalon és boldogan, szerelmük beteljesedésének idején. Úgy gondoltam, hogy egy hasonló szobor a XIII. kerületben is méltóan emlékezne a kerület nagy fiára, de tévedtem. Amikor a gondolatnak hangot adtam, akkor merev ellenállásba ütköztem.

Arról, hogy legyen vagy ne legyen Radnóti Miklósnak köztéri szobra a kerületben, senki nem beszélt. Arról viszont igen, hogy kettős szobor semmiképpen sem legyen.

Bár Szegeden áll és roppant népszerű a Radnóti Miklós – Gyarmati Fanni kettős szobor, először az a vélemény fogalmazódott meg a kettős szobor ellen, hogy Gyarmati Fanni még él, és a demokráciákban élő embernek szobrot nem szokás állítani. Mintha egy akkor már 102 éves néninek állított szobor bármilyen módon is veszélyeztetné a demokráciát...

Február 15-én  elhunyt Gyarmati Fanni. Valakik ismerni vélik Gyarmati Fanni végrendeletét, amelyben állítólag tiltakozik az ellen, hogy őróla bármilyen formában megemlékezzenek. Sőt azt is hozzátették, hogy a szegedi szobor is az akarata ellenére készült el.

Végigtelefonáltam azokat az embereket, akik részesei voltak a szegedi szobor elkészítésének. Megtudtam tőlük, hogy Gyarmati Fanni nagyon hosszú időn keresztül tartotta a kapcsolatot a szegedi Radnóti Gimnázium diákjaival, évek hosszú során rendszeresen fogadta is őket.  A kettős szobor is a diákok ötlete volt, - a szerelmes Radnóti sokkal jobban megfoghatta őket mint a mártír Radnóti – és ki legyen együtt a költővel, ha nem a párja?

Gyarmati Fanni tudott a kettős szobor elképzelésről, jóváhagyta az erre vonatkozó pályázati kiírást is, és a szobor ennek megfelelően készült el. (Csak úgy megkérdezem: elképzelhetőnek tartja bárki is, hogy Szeged megyei jogú város önkormányzata úgy ír ki pályázatot egy szobor elkészítésére, hogy az ábrázolt alak ez ellen tiltakozik?)

Fanni néni az avatásra hajlott kora miatt nem ment el, de látta a képeket, és elégedett volt a szoborral, annak méltóságos és kulturált megformálásával.

Az avatás után mintegy másfél évvel megjelent Szegeden egy ügyvéd, aki arról tájékoztatta a helyieket, hogy a költő özvegyének kifogásai vannak a szobor ellen. A kifogással kapcsolatosan két megoldás kínálkozott, vagy lebontani a szobrot, vagy kettéfürészelni.  A szegediek nemet mondtak, az ügyvéd elment, és azóta sem jelentkezett.

Tehát két kérdés maradt megválaszolatlan.

Legyen-e a XIII. kerületben Radnóti Miklóst ábrázoló köztéri szobor?

A Radnóti Miklóst ábrázoló köztéri szobor egyszemélyes legyen, vagy Gyarmati Fannival közös?  

Mint már szóbakerült, Gyarmati Fanni február 15-én elhunyt. A kerület saját halottjának nyilvánította, de nemcsak a temetésre került sor szűk körben, de még arra sem volt lehetőség, hogy a gyászoló kerületi lakosok akár a polgármesteri hivatalban, akár a RaM-ban egy fénykép előtt egy szál virággal leróják kegyeletüket.

Gyarmati Fanni után itt maradt a hagyatéka. Az irodalmi hagyaték sorsa rendezett, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába került, de van tárgyi hagyaték is, nevezetesen a lakás, amelynek ajtajára több, mint hetven évig az volt kiírva, hogy dr. Radnóti Miklós.

A végrendelet nem ismert. Nem tudni mit akart az özvegy a lakással, de talán nem állhat túl messze az akaratától, hogy ez a lakás kutatóhelyként, emlékmúzeumként funkcionáljon. Ő végülis  több, mint hetven éven át őrizte a költő emlékét,  megfordulhatott a fejében, hogy ebben a lakásban a halála után is valamely hasonló, a költő férje emlékét ápoló tevékenység folyjon.

A XIII. kerületi önkormányzat képviselőitől a gondolat felvetésére egy igen dörgedelmes, visszautasító levelet kaptam. A részletek maradjanak homályban, legyen elég annyi, hogy nem Radnótiról írtak, hanem rólam.

Magyarországon is, és Budapesten is számos lakásmúzeum, emlékház van. Radnóti Miklós életét leghitelesebben azok között a falak között lehetne bemutatni, ahol élt, ahol boldog volt, és ahol hitvese még hetven évig ápolta az emlékét. Méltatlan lenne a kerülethez, a magyar kulturához, ha ebben a lakásban a jövőben egy orvosi rendelő, egy ügyvédi iroda, egy társasházi közös képviselet, netán egy masszázsszalon működne. A Radnóti Miklós – Gyarmati Fanni párnak gyermeke nem volt, mindkét családot rendesen megtizedelte a holokauszt, csak remélni lehet, hogy jóérzésű ember lesz az a távoli rokon, aki a lakást megörökli. Mindenesetre a nemzet közösségének készen kellene állni az ingatlan közösségi tulajdonba vételére, és emlékmúzeumként – esetleg kutatóhelyként - történő hasznosítására.

A XIII. kerület erre nem kész. Ha lesz is közintézmény, Főváros, Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum, Tudományos Akadémia, az már nem a XIII. kerület lesz.

Ettől függetlenül, a kerületnek valamilyen formában be kell mutatni nagy fiát és annak életét, költészetét. Ha a lakás nem kell, ott a RaM. Abban most nyílt meg a Rock Múzeum, talán egy Radnóti-Gyarmati Fanni emléksarok a Rock Múzeumban, talán egy Radnóti-Gyarmati emlékszoba a RaM-ban.

Majd meglátjuk.  

1 komment

2013 - Trianon éve

2014.01.27. 12:34 Kazángépész

A kínai naptár szerint az éveknek nevük van. A sárkány éve, a disznó éve, stb. A 2013-as év a XIII. kerület életében nagyon érdekesen alakult. Nevezzük nemes egyszerűséggel Trianon évének. Hogy mit jelent, azt mindenki érti. Lássuk.

Trianon éve nem egészen 2013. január 1-én kezdődött,  és nem is pontosan 2013. december 31-én ért véget. Egy kicsivel előbb, és egy kicsivel később.

A nevezetes év első eseménye az iskolák államosítása volt. A köznevelési törvény 2012. szeptember 1-én lépett hatályba, és ennek folyamányaként a kerület jauár 1-től megszünt iskolafenntartó lenni. Összesen kilenc általános iskola, egy alapfokú művészeti iskola és három gimnázium került át a Klebersberg Kunó Intézményfenntartó Központ működtetésébe. A kerületnek a törvény értelmében csak az intézmények üzemeltetésének feladatai és  a kiszolgáló személyzet bizotsítása maradt, a tanárok átkerültek állami alkalmazásba. Ez olyan jelentős létszámcsökkenés volt a kerület által foglalkoztatott közalkalmazotti állomány vonatkozásában, illetve a polgármesteri hivatal feladatainak csökkenésében, hogy az oktatás-szervezéssel foglalkozó Művelődési és Oktatási önálló osztály meg is szünt. Magánemberként sajnálom az alpolgármester asszonyt is, aki oktatásszervezői diplomával rendelkezik, és a feladatátcsoportosítás miatt „kiment alóla” a szakmája.

A kerület az iskolavesztésekbe nem nyugodott bele, az Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. Tudomásom szerint az Alkotmánybíróság a kerületi beadványt elutasította.

A csonkolás következő lépése a járások kialakításával kapcsolatos döntés volt. A törvényi változás következtében megjelent az eddig kizárólag az önkormányzat által irányított kerület területén egy új hatalmi intézmény, és ez számos, eddig a kerület hatáskörébe tartozó ügyet vitt el.

Így például az okmányiroda és a gyámhatóság átkerültek a járási hivatalhoz. Más kerületekkel ellentétben ezen hivatalok fizikailag is mozogtak, kikerültek a Béke téri irodaházból, és átköltöztek a Lehel piac épületébe.

A kerületi védelmi bizottság eddig a polgármester úr vezetése alatt működött, de ez a feladatkör is átkerült a járási köztársasági elnöki megbízott illetékességébe.

Sajátos módon lett vesztese a kerület az önkormányzatok adóságrendezésének is. A kormány átvette az eladósodott önkormányzatok adóságállományát, de ez nem egyformán érintett minden helyi önkormányzatot. Amely önkormányzat felelőtlenül gazdálkodott, és maximálisan eladósodott, az „jobban járt”, mint aki nem adósodott el, hiszen segítség címén lényegesen többet kapott. A XIII. kerület élére állt egy olyan mozgalomnak, amely azt követelte, hogy a felelősséggel gazdálkodó önkormányzatok is kapjanak támogatást. Az „Igazságos döntést” jelszó akarva-akaratlanul is a Trianon utáni Magyarország követelésére emlékeztet.

Csatát vesztett az önkormányzat a hajléktalan háborúban is. A „Fűtött utca” program keretében az amúgy jó néhány éve üresen álló Szabolcs utcai kórház területére a főváros hajléktalan szállót és hajléktalan kórházat tervezett, illetve létesített.

A kerület először a Szabolcs utcai kórház területére kimondott változtatási tilalom bevezetésével próbálta akadályozni a létesítmények kialakítását. Majd amikor ez nem sikerült, az az első fokon eljáró kerületi szakhatóságok a szükséges működési engedélyeket nem adták meg. Végül sokak szerint vitatható módon, a hajléktalan kórház, illetve a hajléktalan szálló másodfokon megkapta a működési engedélyt.

A kerületben olyan vélemény alakult ki, hogy a főváros szándékosan zúdítja a XIII. kerületre a hajléktalan problémát, intézmények idetelepítésével megpróbálja Angyalföldre koncentrálni a hajléktalanokat.

Tavasszal és nyáron különös háború alakult ki a főváros és a kerület között. Eddig soha nem látott közjogi alanyként megjelent a fővárosi önkormányzat által közvetlenül irányított terület foglama, és az eddig a XIII. kerülethez tartozó Margitsziget átkerült a főváros közvetlen irányítása alá.

A kerület ebben az ügyben népszavazást írt ki. A kettő fő részvételével megtartott népszavazás – amely világviszonylatban is párját ritkítja – ugyan a kerületi álláspont győzelmét hozta, azaz maradjon a Margitsziget a kerületé, de a szavazást a felsőbb politikai vezetők komolytalannak minősítették, és végül a sziget átkerült a fővároshoz. A kerület ismét az Alkotmánybírósághoz fordult, de ismét hiába.

A margitszigeti ügynek volt még egy sajátos hozadéka. A XIII. kerületi önkormányzat korábban két önkormányzati szövetségnek volt a tagja, a Területi Önkormányzatok Országos Szövetségének TÖOSZ, illetve a Budapesti Önkormányzati Szövetségnek BÖSZ. A budapesti szövetséget a kerületek alkotják, és a Margitsziget ügyében ide fordult a kerület. A többségében kormánypárti politikusok által vezetett kerületek alkotta szövetség azonban nem támogatta a XIII. kerületet, amely válaszul kilépett a szervezetből. Így az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a XIII. kerület csak a TÖOSZ-nak maradt a tagja, ám abban a csapatban rajta kívül nincs egyetlen egy fővárosi kerületi önkormányzat sem.

Akaratlanul is felmerül a kérdés: Milyen közös ügyei lehetnek egy közel 130 ezer fős budapesti kerületnek és egy csomó, kis lakosságszámú, - zömében falusi – önkormányzatnak?

A Trianon érzést csak fokozta a nyári dunai árvíz. A frissen elcsatolt Margitszigetet az állam fokozottan védte, míg a XIII. kerülethez tartozó partszakaszokra jóval kevesebb figyelem irányult.

A Népszigetet meg sem kísérelték védeni – igaz, hogy nem is nagyon van mit. Furcsa dolog történt az eddig mindig védett, amúgy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező Dagály fürdővel. Az állami katasztrófavédelem – úgy tűnt – teljesen lemondott róla. A kerület – és ezen belül is a Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete – azonban mozgósította az embereket, és láss csodát, jöttek az önkéntesek. Minden hivatásos állami segítség nélkül felépült a gát. Később aztán megjöttek a tűzoltók is, de ők már jóformán a készbe ültek bele.

Érdekes eljátszani a gondolattal, hogyan is lesz a 2021-es vizes világbajnokság, amelynek rendezési jogát nem sokkal az árvíz előtt nyerte el Magyarország. Ennek az egyik tervezett helyszíne éppen a Dagály fürdő.

2013-ban Magyarország miniszterelnöke, a főváros főpolgármestere és a XIII. kerület polgármestere két alkalommal ültek  le egy asztalhoz . Az egyik alkalom a vízes világbajnokság elnyeréséért folytatott barcelónai prezentáció volt,  a másik pedig a Vasas kézilabda csarnokának avatása. Nekem, aki egyidejüleg vagyok kerületi és fővárosi polgár, mondhatnám úgy is, hogy hiányérzetem van.

Visszatérve a dagályhoz, a kerület már felsorolta azokat a feladatokat, amelyeket fontosnak tart a vizes világbajnokság kapcsán az állammal elvégeztetni. A környék járulékos fejlesztésével kapcsolatos igények az árvizi építkezéseket nem tartalmazzák. A magam részéről nem vagyok abban biztos, hogy a Kósa Lajos úr vezette szervező bizottság a verseny ide tervezett helyszínét végül nem viszi át Debrecenbe. Ott már készen van az úszoda, árvízi problémák garantáltan nem lesznek, és ott lakik Risztov Éva is.

A Trianon év záró aktusa a 2014-es országgyűlési választás lesz. Teljes bizonyosságal tudjuk, hogy a polgármesterünk a továbbiakban már nem lesz oországgyűlési képviselő.  Húsz éves tradició szakad meg.

Meg lett csonkítva a kerület azzal is, hogy csökken auz innen küldhető országgyűlési képviselők száma is. Korábban kettő volt, mostanra egy marad.

§§§

Szóval, 2013. Trianon éve.

Ugyanakkor néhány dolognak van jó oldala is. Mondjuk, ha arra gondolok, hogy a mindenkori polgármester a jövőben teljes munkidejét a kerület ügyeinek intézésére fogja szentelni.

Korábban, a Változó Angyalföld programomban magam is kiálltam amellett, hogy a kerület által működtetett középiskolák kerüljenek el, ám  az általános iskolákra nem gondoltam.

A nagy budapesti közparkok esetében a kerületi szintű felelősségvállalást kevésnek éreztem és érzem, és úgy gondolom, hogy a többi nagy parkot is a Margitszigethez hasonlóképpen kell kezelni.

Szóval, 2013 Trianon éve volt. De lehet, hogy egy új kezdés éve is.

Nem igaz a mondás:

„Csonka Angyalföld nem kerület,

A korábbi kerület a mennyország.”

Szólj hozzá!

Három a magyar kerítés

2014.01.09. 14:36 Kazángépész

Horn Gyula kerületében lakunk. Kis emberünknek, nagy drótvágóval szobrot állít az önkormányzat. Horn Gyula példáján fellelkesülve, folyamatosan figyelem: hol lehetne kerítést bontani, melyek azok a kerítések, amelyek elvesztették a funkciójukat, és ideje megszabadulni tőlük.

§§§

Az első kerítés, amely a szemembe ötlik, a Prevenciós Központ hátsó udvarának a kerítése.  Az épület korábban általános iskola volt, és az udvart szögesdrót sorral magasított kerítés vette körül.  A szögesdrótot már elbontották. Nem is olyan túl régen, a Tüzér park közelmúltban történt felújításával egyidejüleg. Horn Gyula kerületében nem igazán menő egy szögesdrót kerítéssel védett önkormányzati intézmény.  A szögesdróton túl azonban úgy gondolom, hogy magát az egész kerítést le kellene bontani.

A kerítés által határolt egykori iskolaudvaron a Prevenciós Központ egy nagykamaszoknak, felnőtteknek való, fittnes parkot épített, amely reggel 8-tól este 8-ig bárki által használható, éjszakára viszont az udvar kapuját bezárják.  Maga az udvar az önkormányzat tulajdonát képezi, mint ahogyan az önkormányzaté a kerítés másik oldalán levő, frissen felújított Hun utcai, Tüzér utcai játszótér és park. 

A kerítés két olyan területet választ el egymástól, amelynek azonos a tulajdonosa és azonos a funkciója.  Reggel nyolctól este nyolcig mindkét területet korlátlanul használhatja ugyanazon célközönség, ám éjszakára a fittnes parkot bezárják, ám az onnan mintegy 50 méterre levő nagykamasz játszóteret viszont nem.  

Ez számomra teljesen érthetetlen. Miért kell az udvart éjszakára bezárni? És ha az udvart éjszakára nem zárnák be, akkor miért kell a kerítés? Megítélésem szerint ez a kerítés a funkcióját elveszítette, le kell bontani. Csak addig volt értelme, amíg az iskola udvaron gyerekek voltak, őket természetesen egybe kellett tartani. De ez ma már nincs.

§§§

A második szembeötlő kerítés az orosz iskola kerítése a Vágány utca-Hun utca sarkán. A szépen megformált kovácsoltvas építmény tetejére végestelen végi  szögesdrót henger van felhegyesztve.

Horn Gyula kerülete, közintézmény, szögesdrót. A baj csak az, hogy orosz. Az orosz iskola területét szögesdrótokkal védik, és ha az ember nem tudná, hogy iskoláról van szó, azt hihetné, hogy börtön.

Nagyon nehéz ennek a problémának a kezelése. Úgy vélem, oroszok ide, oroszok oda,  a szögesdrót az iskola tetején nem maradhat. Valakinek szólni kell, hogy vegyék le. Azt gondolom, ezt a kerület vezetésének kell megtenni, a polgármester úrnak, hiszen ő kezdeményezte Horn Gyula szobrának felavatását.

Szögesdrót ügyben a kerület más irányból is kapott impulzust.  Az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége (FIR) Michel Vanderborght-díjjal tüntette ki a kerületet, amely elismerést a polgármester úr Brüsszelben vett át, 2013. július 7-én.

Az ellenálló és antifasiszta világnézet sajátos részét képezi a szögesdrót kerítések bontása, legyen az a recski tábor szögesdrót kerítése, a koncentrációs táborok áramjárta szögesdrót kerítései, a GULAG szibériai táborainak szögesdrót kerítése, avagy a Vasfüggöny. Az orosz iskola szögesdrót kerítésének hátborzongató előzményei vannak.

§§§

A harmadik bontandó kerítés a Szabolcs utcai kórház területét veszi körül. Az épületkomplexum több, mint 7 éve áll üresen, ezidő alatt mindössze annyi történt, hogy a kerület tiltakozása ellenére két épületben hajléktalan ellátó intézmény létesült, a többi építmény viszont azóta sincs hasznosítva.

Sok évvel ezelőtt a környékbeli honvédlakótelepek tömbtelkek voltak, egykori laktanyák.  A katonai rendeltetésű épületeket lebontották, helyükre paneleket építettek.  Később ezeket a hatalmas, egybefüggő földterületeket több, kisebb ingatlanra bontották, ahogyan a szakmai zsargon mondja, úszótelkesítették. Minden épület egy önálló telek lett ( a ház területe, plusz 1 méteres oldalsáv) , a házak közötti föld pedig egy nagy telek lett.  Az épületek a Honvédség tulajdonában maradtak, azokat társasházasították, majd privatizálták, megvették a lakók. A házak közötti földet a Honvédség átadta az önkormányztatnak, és ebből lett a Hun utcai és a Gidófalvy utcai park.

A lakótelepek kialakítása során természetesen eltüntek az egykori laktanyák kerítései is.

Úgy gondolom, hogy ez a forgatókönyv teljes mértékben megfelelne a Szabolcs utcai Kórház helyszínére is. A jobb állapotban levő épületek megmaradhatnának a Kincstár kezelésében – és aztán külön-külön lehetne hasznosítani őket. A rosszabb házakat le lehetne bontani, és a helyüket hozzátenni a parkhoz, amelyet átvehetne az önkormányzat. Ez esetben nyílván lebontható lenne a kerítés is.

§§§

Szóval, barátaim: van három felesleges kerítés. Munkára fel!

1 komment

Más lesz a képviselő

2013.12.12. 11:44 Kazángépész

November 10-én az MSZP-Együtt-PM pártszövetség nyilvánosságra hozta az országgyűlési képviselő jelöltjeinek listáját. A korábbi 19-es és 20-as választókörzetekből alakult Budapest 7-es választókörzet jelöltje Hiszékeny Dezső úr, a XIII. kerület alpolgármestere.  A korábbi országgyűlési képviselők, Szanyi Tibor úr és Tóth József úr nem indulnak. Ez azt jelenti, hogy a XIII. kerületben más lesz az országgyűlési képviselő.

Szanyi úr a 19. választókerület képviselőjeként 4, Tóth József úr a 20-as választókerület képviselőjeként 5 ciklust töltött el a Parlamentben. Hiszékeny úr az ő nyomukban halad, és ezért érdemes elővenni a 2010-es választási ígéreteket, és megnézni, mi valósult belőlük meg, és mi nem.

Szanyi Tibor úr a képviselői programjában a következőket írta:

„Gyakorlati célom, hogy a távfűtési mellett egyéb rezsiszámláink is mérséklődjenek, s tartósan igaz maradjon kerületünk jelszava: jó itt élni.”

A rezsicsökkentés a jelenlegi kormánynak is az egyik kiemelt politikai célja, és ebben úgy látszik, Szanyi úr és a mai kormányoldal egymásra talált. Hiszékeny úrnak itt nincs más dolga, mint támogatni a kormányt.

Tóth József úr parlamenti programja az alábbiakat tartalmazta:

a megújuló és energiatakarékos fűtési rendszerek kialakítását a lakóközösségekben.

a Budapest törvény megalkotását.

az internet közműként való elismerését.

az útfelújításhoz rendelkezésre álló pályázati keret biztosítását.

Volt még néhány, a XIII. kerületre vonatkozó elképzelése is, a játszóterekről, a szelektív hulladékgyűjtésről, a nyugdíjasok megajándékozásáról és a térfigyelő kamerákról.

A 2010-es választást megelőzően a kerületben kimagasló esemény volt a Hun utca 1-15. társasház geotermikus fűtésének beindítása. Ez az MSZP Budapesti választási programjába is belekerült, emígyen:  „ Lássuk az eredményeket: Az egész Magyarországon egyedülálló módon, a XIII. kerületben elkezdődött a régi típusú panelházak geotermikus energiával – hőszívattyú segítségével történő fűtése. Így a kerület lakói olcsóbban, és a környezetet nem terhelő módon fűthetik otthonaikat.”

Az épület átadása komoly politikai esemény volt az MSZP életében,  ide látogattak az MSZ akkori miniszterelnök jelöltje, Mesterházi Attila ús és a és főpolgármester jelöltje, Horváth Csaba úr is.          http://www.budapest13.hu/hirek/20100318/a-geotermikus-energia-reven-40-szazalekkal-csokkent-a-futesi-koltseg-a-hun-utcaban

Sajnos Tóth úr programja a geotermikus fűtés helyi elterjesztésére egyáltalán nem teljesült. Sem új lakóházak nem kapcsolódtak be ebbe a fűtési módba, sem pedig – és ez még rosszabb – a Tóth József polgármester úr által vezetett kerület közintézményei sem. A közintézményekben jelentős felújításokat hajtottak végre – éppen Hiszékeny alpolgármester úr szakmai kordinálása mellett – de egyetlen egy esetben sem történt meg gázfűtés kiváltása, sőt még arra is volt példa, hogy az egyik közintézmény levált a távfűtésről, és gázkazánt építettek be.

A korábbi képviselői programban fajsúlyosan szerepelt a Budapest törvény támogatása. Az MSZP ellenzékbe került, és sem a párt, sem pedig a polgármester úr nem terjesztett be egy Budapest törvény javaslatot. Pedig lett volna miről, hiszen az elmúlt évebn megváltozott Budapest közigazgatási szerkezete, és a Margitsziget elkerült a XIII. kerülettől. Azóta már a Városliget helyzetének megváltozása is szóba került, tehát Budapest, illetve a Budapest törvény ügye nem lefutott. Hiszékeny úrra sok feladat várhat még ebben a küzdelemben. 

Csata lesz az is, hogy egyáltalán legyen-e törvény, vagy a Budapestre vonatkozó tartalmak más törvényekben, például az önkormányzatokról szóló törvényekben jelenjenek meg. Tudtommal a jelenlegi kormánypártok ebben az irányban gondolkoznak, míg az MSZP Budapest törvényről beszél.

Budapest kapcsán – a közigazgatási strukturán túl – a másik nagy sarkalatos kérdés a forrásmegosztás. A XIII. kerület – a többivel együtt – abban érdekelt, hogy a befolyó pénzek mind nagyobb hányada jusson a kerületeknek, míg a főváros az ellenkezőjében. Ezzel szemben áll a feladatmegosztás, mind kevesebb kötelező feladat a kerületeknél, és több a fővárosnál. Érdekes lesz tudni, Hiszékeny úr hova teszi le a voksát. Mint ahogy az is érdekes lesz, hogy Budapest ügyben hogyan fog együttműködni a FIDESZ-es honatyákkal, a jelen ciklusban a XIII. kerület éppen kilépett a Budapesti Önkormányzati Szövetségből.

http://mandiner.hu/cikk/20130312_uj_budapest_torvenyt_akar_az_mszp

A szocialista kormányzat idején Baja Ferenc miniszter úrnak volt egy előterjesztése az internet közműként való elismeréséről. Ennek nyilvánvaló motiválója az volt, hogy a kisjövedelmű emberek is ingyen használhassák az internetet, és ez a kommunikációs mód a társadalomban a lehető legszélesebb körben terjedjen el. 

A terv  legalább ezer milliárd forintba került volna, és nem utolsó sorban kiváltotta a területen működő szolgáltatók ellenállását. Nem is valósult meg.  Érdekes kérdés, hogy vajon Hiszékeny úr fenntartja-e elődje ezirányú elképzeléseit? És egyáltalán mi köze mindennek a XIII. kerületi választópolgárok közvetlen érdekeihez, miért az egyéni képviselői programban szerepelt ez az ügy?

http://www.mfor.hu/cikkek/100_milliardbol_kozmu_lehet_az_internet_szolgaltatas.html

Tóth polgármester úr negyedik képviselői ígérete az útfelújításokhoz kapcsolódott.  Ez valóban fontos,  - személyesen is érdekelt vagyok benne, a párom munkahelye egy útépítő cég.  Az azonban kétségtelen, hogy az önkormányzatok eladósodása éppen a nagyarányú közmű és azon belül az útépítések miatt következett be. Amikor a kormány átvette az önkormányzatok adósságát, akkor az útépítések is drasztikusan csökkentek. Érdeklődéssel várom, hogy Hiszékeny úr ezen területen fog-e mondani valamit.

§§§

A többi párt is megnevezte a képviselő jelöltjeit. Hiszékeny úrral szemben a baloldalon egy igen markáns egyéniség fog indulni. Nem kizárt, hogy a két baloldali szereplő úgy megosztja egymás között a korábbi baloldali szavazókat, hogy a kormánypárt jelöltje - szintén régi ismert helyi közszereplő, - fog bejutni a Parlamentbe.

A képviselő biztosan más lesz. 

A világ változik.

 A XIII. kerület is. 

Szólj hozzá!

A családi ezüst

2013.11.24. 12:15 Kazángépész

A képviselő testület október 10-i ülésén komoly vita alakult ki a Pannónia utcai óvoda telkével kapcsolatban. A több éve üresen álló ingatlant az önkormányzat le akarja bontatni, és a területet el akarja adni.

A környéken élők ezt nem szeretnék, és azt akarják, hogy a telken közpark épüljön.

A véleményeket – egyet a projekt mellett és egyet a projekt ellen – a testületi ülésen egy-egy civil mondhatta el. Az önkormányzat mellett érvelő civil hozzászólásából megtudhattuk, hogy az alternatívák mögött milyen számok húzódnak.

A közpark kialakítása mintegy 60 millió Ft-ba kerülne, és az éves fenntartási díja pedig mintegy 4,8 millió forint lenne.  Ezzel szemben áll az ingatlan eladásából remélt egyszeri 780 MFt árbevétel.

Mire is kellene a családi ezüst kiárusításából származó pénz?

A 2014-es kerületi költségvetést nem ismerem, de a 2013-as jó támpontot ad a helyi költségvetés tanulmányozásához.

A folyamatban levő költségvetést a kerület 4/2013. (II.19.) számú rendeletével fogadta el. A rendelet 8-as melléklete a bevételeket és kiadásokat kötelező, önként vállalt és állami (államigazgatási feladatok) bontásban tartalmazza.  

Érdekes a következő:  2013-ra a kiadások főösszege 23.056.808 E Ft.  Ebből kötelező feladat 19.114.801 E Ft., önként vállalt 2.533.867 E Ft., és államigazgatási feladat 1.408.140 E Ft.

Százalékos bontásban:  kötelező feladat: 82,9 %, önként vállalt feladat 11 %, államigazgatási feladat 6,1 %.

A pénzfelhasználások szempontjából az önként vállalt feladatok felvállalása a lényeg.  A többit az állam kötelezően előírja, de e területen a kerületnek döntési szabadsága van. Érdemes egy kicsit bővebben is szemügyre venni az önként vállalt feladatokat.  A költségvetés mellékletében ott vannak.

A XIIII kerület régen híres arról, hogy az alkalmazásában álló közalkalmazottakat „XIII. kerületért” kerületi kiegészítő és béren kívüli juttatásokban részesíti.  Ennek éves összege 2013-ban 445.871 E Ft. volt.

Önként vállalt feladatként 1 Milliárd forintért lakásokat épít a kerület, miközben a kerületben több, mint 32.000 nyugdíjas él, döntő többségében lakással, és a lakásért életjáradékot program szinte nem is látszik, a teljes évi kiadási tétele mindössze 48 millió Ft.

A kerület igen nagyvonalú a szociális támogatásokkal is. A szociális célokra fordított minden három forintból kettő önkéntesen vállalt, az önként vállalt szociális célú kiadások összege 393.425 E Ft.

Az önként vállalt feladatok közül évi 150 M Ft pluszkiadást jelent az, hogy a kerület saját fenntartásban működteti a járóbeteg szakrendelőket., hiszen azokat nem adta vissza állami fenntartásba.

Végül, de nem utolsó sorban. Az iskolahálózat működési költségeinek kifizetése kötelező feladat, de.

A köznevelésről szóló törvény lehetővé teszi, hogy az oktatási intézményeket működtető önkormányzat az intézményeibe járó tanulók lakóhelye szerinti önkormányzatoktól hozzájárulást igényeljen. Ezt ma a XIII. kerületi önkormányzat nem teszi meg, annak ellenére, hogy az iskolákban, óvodákban jelentős számú, nem kerületi gyerek van.

A teljesen hasonló helyzetben levő szomszéd, óbudai önkormányzat 2013. január 1-től müködtetési hozzájárulást kér a kerület iskoláiba, óvodáiba a környező településekről, vidékről bejáró gyerekek után. Ez Óbuda esetében 1500 gyereket jelent, óvodástól általános iskoláson át, a gimnazistákig.

§§§

A fentiek tükrében úgy tűnik, hogy a parképítés mint olyan, azért nem valósulhat meg, mert a kerület rengeteg feladatot önként vállal magára, és ehhez pénz kell. Nem jut máshonnan pénzhez, mint kiárusítja az önkormányzati vagyont, az ingatlant, elveszi a területet a zöld beruházás elől, és ezzel számos ember életminőségének javulását akadályozza.

Ha a közlekedésben valamit elrontunk, a navigációs rendszer azt irja ki, hogy újratervezés.

ÚJRATERVEZÉST!  ÚJRATERVEZÉST!

A kerületnek választania kell, mely polgárai érdekeit viseli szívén. A magam részéről azonban úgy gondolom, hogy első helyen a nem kerületi gyerekek után járó pénzt kellene beszednie, illetve a közalkalmazottak esetében csökkenteni, sőt akár meg is kellene szüntetni a kerületi pótlékokat.

§§§

A Margitsziget einstandolása elleni fő érv a sziget felparcellázása, az ingatlanok kiárusítása és a zöld területek beépítése elleni tiltakozás volt. Most a Duna innenső partján beszélünk ingatlan eladásról, potenciális zöld terület beépítéséről.  Van különbség?

Szólj hozzá!

Halottak napjára

2013.10.25. 15:11 Kazángépész

November 2-a a Halottak Napja. Ilyenkor az ember megemlékezik a halottairól, kimegy a temetőbe, virágot visz a sírokra, emlékezik.

Nem csak családtagjainkra emlékezhetünk. A világban számos dolog is elmúlt, amelyhez valamikor közünk volt. Nekem ezekből különösen sok jutott.

A gimnázium elvégzése után Leningrádban tanultam egyetemen. Ma már nincs Szovjetunió és nincs Leningrád. Van persze Oroszország és Szent-Pétervár, de ez már más. Az egyetemet Palmiro Togliattiról, az olasz kommunista párt egykori vezéréről nevezték el. Az egyetem is megvan még, de az olasz forradalmár nevét már nem viseli. Erről az emberről volt elnevezve az a város is, ahol régen a Zsigulikat gyártották. Mára már a város is visszakapta ősi nevét, Szamara néven ismerik.

Mint a hetvenes években oly sokan, nyugatra én sem utazhattam, bár az összes tananyag a nyugati kultúráról szólt. Így ifjúkori kalandozásaim az NDK-ba és Csehszlovákiába irányultak. Sem egyik, sem másik nem létezik már.

Az egyetem elvégzése után az Országos Számítógéptechnikai Vállalatnál helyezkedtem el. A vállalat fő profilja a KGST országok által közösen gyártott számítógépek magyarországi üzembe helyezése és szervizelése volt. Megszűnt a KGST, megszűnt az OSZV és természetesen megszűnt a közös számítógép gyártás is.

1980-ban katonai szolgálatra hívtak be, a Magyar Néphadseregbe. Először Nyíregyházán, a Vorosilov laktanyában szolgáltam, majd átvezényeltek Szombathelyre a Garasin Rudolf laktanyába. Megszűnt a Magyar Néphadsereg, és sem Nyíregyházán, sem pedig Szombathelyen nincs egy fia katona sem. A Vorosilov laktanyát pár éve láttam igen lepusztult állapotban, a szombathelyiből pedig börtön lett.

Sorkatonaként beléptem az MSZMP-be, majd hivatásos katonatiszt lettem, politikai tiszt, ezred KISZ titkár. Sem az MSZMP, sem pedig a KISZ nem létezik már.

Szombathelyről felkerültem a Honvédelmi Minisztériumba, Budapestre. Előbb a Politikai Főcsoportfőnökségen, később a Hátországvédelmi Parancsnokságon szolgáltam. Bár a Honvédelmi Minisztérium még létezik, de sem a Politikai Főcsoportfőnökség, sem pedig a Hátországvédelmi Parancsnokság nincs már meg.

Később beiskolázásra kerültem a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia politikai munkás szakára. Már régen nincs katonai akadémia és nincsenek politikai munkások sem.

1989. január 1-én leszereltem. Újságíróként kezdtem el dolgozni a Hírlapkiadó Vállalatnál, ahonnan a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) Megafon nevű újságjának szerkesztőségébe vezényeltek. Sem a Hírlapkiadó, sem a BHG és sem a megafon nem léteznek már.

A rendszerváltást követően egy darabig a XIII. kerületben a Hazafias Népfront egyik körzetének a titkára voltam. A Hazafias Népfront megszűnt.

A későbbiekben nyolc évet tanárkodtam a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Az óráim egy részét a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tartottam Szentendrén, és vezettem foglalkozásokat a korábban Zalka Máté Katonai Főiskolának hívott Bólyai János Katonai Főiskolán is.

Megszűnt, megszűnt, megszűnt.

A tanárkodás után gyors váltással kazánfűtőként kezdtem dolgozni. Fűtöttem a népligeti honvéd laktanya, majd pedig a hűvösvölgyi Honvéd Akadémia kazánházaiban. Mindkettőt bezárták, lebontották.

Az életem során átélt sok-sok megszűnés közül azért akadt néhány olyan dolog is, amelynek elmúlásában részes voltam. A Munkásőrség és a Határőrség megszűnésében úgy érzem, aktív szerepet játszottam, és erre határozottan büszke vagyok. Egyike voltam az először szólóknak.

Így, a halottak napja környékén emlékezünk. Az emberekre és a dolgokra.



Szólj hozzá!

Becsengettek...

2013.10.08. 08:49 Kazángépész

A szeptemberi tanévkezdés nagy felpezsdülést okozott az oktatás „frontján”. Dúl a nyilatkozatháború arról, hogy a közoktatás átalakítása jó vagy rossz, ki a nyertes, ki a vesztes, stb.

Jó magam is nagy érdeklődéssel figyelem az eseményeket, hiszen nyolc évig a katedrán álltam, viszont éppen a nyolcadik szeptembert számolom azóta, amióta nekem már nem „csengetnek”.

Az országos ügyek nagy hullámokat vernek, de én szeretek a magunk háza előtt seperni, nézzünk körül egy kicsit a XIII. kerületben.

Az első, amiről beszélni kell, az alkotmánybírósági beadvány, amely az iskolák államosítása idején történt. A kerületi önkormányzatnak 3 gimnáziuma és talán tíz általános iskolája volt, ebből az általános iskolák fenntartása kötelező, míg a gimnáziumok fenntartása pedig vállalt feladat volt. (átvállalva a Fővárosi Önkormányzattól.)

A Változó Angyalföld programban már évek óta forszíroztam, hogy a kerületi önkormányzat adja vissza a Fővárosi Önkormányzatnak a gimnáziumi oktatást, de végül erre nem került sor.

Az államosítás a gimnáziumok mellett az általános iskolákat is elvette.

Tavaly novemberben az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordult annak érdekében, hogy az mondja ki: a közoktatási törvény azon paragrafusa, amely nem teszi lehetővé az önkormányzatok számára saját iskolák fenntartását, alkotmányellenes.

Tudomásom szerint az Alkotmánybíróság a beadványt befogadta, de döntésről nincs tudomásom.

Megpróbáltam annak utána járni, hogy az önkormányzat mit szerertne. Nekem azt mondták, visszacsinálni az egész ügyet, visszaállítani az államosítás előtti helyzetet.

Ha az Alkotmánybíróság lehetővé is teszi, hogy az önkormányztat tartson fenn iskolákat, azt nehezen hiszem, hogy minden iskolát vissza lehetne venni. Az országban van 198 tankerület, gyakorlatilag minden járásban egy. Elképzelhetőnek tartja bárki is, hogy lesz egy járás az országban, ahol nincsen tankerület, míg az összes többiben van?

Azt is nehéz elképzelni, hogy mondjuk megfelezik az iskolákat, és a meglevők felét visszaadják. Megváltoztak a játékszabályok, ezek az iskolák már mások, mint a korábbiak voltak. Aztán melyiket adnák vissza? Mi alapján választanának a 3 gimnázium és a tíz általános iskola közül?

Számomra azonban a legnagyobb kérdés: miben különbözne az önkormányzati iskola az állami iskolától?

Más lenne a tananyag?

Más lenne a tanárok jogi státusza?

Más lenne az oktatás szellemisége?

A válasz: három nem. Akkor meg minek?

Úgy gondolom, ezt a meccset már lefutottnak kell tekinteni, és az alkotmánybírósági keresetet vissza kell vonni.

***

Mint ismert, az oktatás költségeit megosztva viseli az állam és az önkormányzat. Durván leegyszerűsítve: az állam adja a tanárok fizetését, a többit pedig fizeti az önkormányzat. Ilyen tételek többek között a nem tanári státuszban levő alkalmazottak fizetése, az iskolaépületek üzemeltetési költsége, mint áram, víz-csatorna és fűtésszámla, bútor és taneszközök, felújítási költségek.

Erre a feladatra az önkormányzat létrehozott egy szervezetet, az IMFK-t, az Intézményműködtető és Fenntartó Központot. A működtetés és fenntartás költségei igen magasak, évi 1,9-2,4 Milliárd Ft.

Ez a kiadási tétel legalább százmilliós nagyságban csökkenthető.

Már a Változó Angyalföld program időszakában a gimnáziumok visszaadása melletti egyik fő érv az volt, hogy ezekbe a gimnáziumokba jár egy csomó, nem kerületi gyerek. Akkor a nem kerületi gyerekek aránya a legkisebb az Ady-ban volt, a Németh Lászlóban és a Berzsenyiben a tanulók közel fele máshonnan jött.

Persze, van aki azt mondja, az igaz, hogy itt tanulnak nem helyi gyerekek, a mieink azonban tanulhatnak máshol is, ezek kiegyenlítik egymást.

Újpest-Angyalföl, Óbuda-Angyalföld esetében lehet, hogy így van. A Belvárosban valószínüleg több angyalföldi gyerek tanul, mint belvárosi Angyalföldön, de a környező települések esetében egészen biztosan nincs így, onnan ide igáznak a gyerekek, de fordítva nem.

Tartok tőle, hogy ez a jelenség már az általános iskolák szintjén is létezik. A Váci úti irodatengely irodaházaiban dolgozók egy része bizonyosan az agglomerációban lakik, és reggel, amikor dolgozni jön, behozza magával a gyereket is az iskolába.

A közoktatási törvény lehetővé teszi, hogy az önkormányzat az intézményfenntartás költségét arányosan továbbterhelje azokra az önkormányzatokra, ahonnan a tanulók bejárnak.

Óbuda él ezzel a lehetőséggel. Teljesen hasonló helyzetben van, mint a XIII. kerület, az agglomerációban élők közül nagyon sokan hozzák gyerekeiket a III. kerületi iskolákba. (Ilyenkor gondolkodik el az ember azon, hogy vajon miért léptünk ki a BÖSZ-ből, kivel konzultálunk a problémáinkról?)

Mekkora tételről beszélünk? Mint említettem, az intézményfenntartás évi költsége 1,9-2,2 Milliárd forint. Ha csak a gyerekek 5 %-a nem kerületi lakos, az már évi 100 millió Ft kiadás. Ezt vissza lehetne kapni, anélkül, hogy bárkivel veszekedni kellene.

Azt beszélik, hogy az idei elsős beiratkozás idején rengeteg gyerek lett szivességi alapon angyalföldi lakos, annak érdekében, hogy a kerületi iskolákba egyáltalán beiratkozhasson. Gyerek-lakcím-turizmus, modták sokan, ami pontosan úgy működött, mint a nevezetes voks-turizmus a 2010-es választáskor.

Azt gondolom, hogy ennek a 100 millió Ft-nál biztosan több pénznek a kerület kasszájában kellene maradnia, és ezzel nem kellene támogatnunk az agglomerációs településeket. Elég gazdagok azok már nélkülünk is.

***

Az önkormányzat által fizetendő intézmény-fenntartási költség legnagyobb tétele a fűtésszámla.

Fáradhatatlanul ismételem, újra és újra. GEOTERMIKUS FŰTÉST A KERÜLET ISKOLÁIBA!

Szólj hozzá!

Elszállt a nyár...

2013.09.24. 20:47 Kazángépész

Elszállt a nyár, hol van ma már? Itt az ideje, hogy számba vegyük a nyáron történteket. Természetesen a XIII. kerület politikai történéseire gondolok.

Még a nyár elején fogadta el a képviselő testület a XIII. kerület hosszú távú fejlesztési stratégiáját. A tervezet két alkalommal is nyilvánosságot kapott, először a kerület honlapján, később pedig a Hírnök különkiadásaként. A polgárok lehetőséget kaptak arra, hogy kifejtsék a véleményüket a stratégiával kapcsolatban. Én ezt mind a két alkalommal megtettem, egyszer levelet írtam a kerületi főépítész úrnak, másodszor pedig – a szavazás előtt – a képviselő testület tagjainak.

Az egész Stratégiai Terv átlátására nem igen volt lehetőségem – túlontúl hosszú volt, és a kerület számos részét nem is ismerem nagyon mélyrehatóan.

A téma egy kis részéhez szóltam hozzá, a jelenleg üresen álló Szabolcs utcai kórházra és a környékére vonatkozó elképzelésekhez.

Szokták mondani, hogy nő a halott szakálla. Itt is ez történt. A valamikori Haynal Imre Egészségtudományi és Orvostovábbképző Egyetem üres falai közé egyetemet képzeltek el, ahova bevonásra kerülne a szomszédos honvédségi ingatlan is, a maga hat vagy hét, nagy raktárcsarnokával. Párizsi mintára RER megálló épülne a Dózsa György útnál. A Szabolcs utcai régi házak és a közeli volt honvédlakótelep paneljei olcsó bérű diákszállásokká alakulnának. Tudásközpont, innovációs center, angyalföldi Quartier Latin.

Ezen nagyívű tervek ellen határozottan tiltakoztam. Mindenekelőtt azért, mert Magyarországon jelenleg nemhogy az egyetemek számának növelése, hanem éppen ellenkezőleg, a csökkentése van napirenden. A meglevő egyetemek pedig foggal-körömmel ragaszkodnak a diákállományukhoz, azaz nincsenek felesleges diáktömegek, akik csak arra várnak, hogy nyíljon már egy új egyetem.

Végül – és talán az én hozzászólásom hatására is – a nagyvonalú elképzelés nem került be az elfogadott Stratégiai Tervbe. Jelenleg annyi van, hogy a szóban forgó terület intézményi hasznosításra van kijelölve – ami nagyjából el is fogadható. Nem épül itt lakópark, sem pedig pláza vagy akár termelő üzem, de a meglevő épületekben, illetve esetleges újakban lehet irodákat, egészségügyi, oktatási, stb. intézményeket kialakítani.

Az még egy kicsit vicces, hogy a bezárt kórház főkapuja és a rendőrség közötti terület a Stratégiai Tervben Egyetem tér néven szerepel, de ez legyen a legnagyobb bajunk.

***

A XIII. kerületi önkormányzat korábban két önkormányzati szövetség tagja is volt. Benn volt – és van – a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségében – TÖOSZ – és ettől a szervezettől kapta a kerület a Köllner Ferenc díjat is. Ez a szervezet sok mindenben egyetért a XIII. kerületi önkormányzattal – de van egy kifejezetten nagy baja, nem tagjai a többi budapesti kerületi önkormányzatok.

A másik önkormányzati szövetség, amelyben benne volt a kerület, a Budapesti Önkormányzati Szövetség, a BÖSZ. A Margitsziget hovatartozásáról folyó vitában a kerület kérte a BÖSZ támogatását, de a szövetség nem támogatta, ezért a kerület kilépett a szervezetből.

Én a magam részéről ezt nagyon nem helyeslem. Két okból. Az egyik ok az, hogy a BÖSZ-ben a kerület magához hasonlóak társaságában volt, és a kerületnek így volt módja összevetni az elképzeléseit a többi kerülettel. Tóth József polgármester úr a 2010-es országgyűlési választáson jelölti minőségben támogatta az új Budapest-törvény létrehozását. Kivel lehet megbeszélni a Budapest-törvény tervezetét, ha nem a polgármester kollégákkal, a többi budapesti kerülettel?

A másik ok, amiért a kilépést nem helyeslem, az a türelem hiánya. Elhangzott, hogy a BÖSZ, illetve a BÖSZ-ben ülő polgármesterek nem a kerületi lakosságaikat képviselik felfelé, hanem a FIDESZ politikáját lefelé. Egyszerre polgármesterek és egyszerre FIDESZ országos tisztségviselők, a FIDESZ színeiben politizáló országgyűlési képviselők.

Tóth József úrra hasonlót lehet elmondani, hiszen a polgármestersége mellett az MSZP országgyűlési képviselője is.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy 2014-ben, azaz bő egy év múlva megváltoznak az összeférhetetlenségi szabályok, és polgármester nem lehet országgyűlési képviselő és fordítva. Nem valószínű tehát, hogy a BÖSZ a továbbiakban a parlamenti csaták folytatásának lesz a helyszíne, jó eséllyel előtérbe kerül a szakmai munka, az önkormányzatiság elvének képviselete, a kerületek és Budapest viszonya, stb. Csupa olyan dolog, amelynek helye éppen a szocialisták által kezdeményezett Budapest-törvényben van.

Visszamegy-e jövőre a kerület a BÖSZ-be, vagy nem, lesz-e részese a Budapest-törvény előkészítésének, az új alkuk megkötésének?

***

Sajátos színfoltja volt a nyárnak a margitszigeti népszavazás. Az Országgyűlés úgy döntött, hogy a Margitszigetet a kerület joghatálya alól átkerül a főváros közvetlen irányítása alá. A Margitsziget állandó lakossága véleményének megkérdezésére a kerület népszavazást írt ki és rendezett augusztus 25-én. Ennek a népszavazásnak a legnagyobb szépséghibája a szavazók létszáma volt. A területen 3 állandó lakos él, ebből kettő el is ment szavazni. Bár a százalékos részvételi arány rendkívül magas volt, 66 %, de nagyon sokan voltunk, akik elszomorodtunk, mert úgy éreztük: az egész dolog visszaélés a népszavazás intézményével. Azt gondolom, hogy a kerületi képviselő testületnek tudomásul kellett volna venni a parlament döntését. Hiszen demokráciában, politikai váltógazdaságban élünk, miért ne jöhetne létre a későbbiekben egy más többségű parlament, miért ne lehetne ezt a törvényt megváltoztatni.

***

A nyár történései közzé tartozik a a vizes világbajnokság, illetve az azon történt döntés, melynek értelmében a 2021. évi világbajnokságot Magyarország rendezi. A kandidáló csapat tagja volt sok más közjogi méltóság – Orbán Viktor miniszterelnök úr, Tarlós István főpolgármester úr, Simicska István államtitkár úr – társaságában Tóth József polgármester úr is. A jelenlegi elképzelések szerint a versenyt Budapesten és a Balatonnál rendezik, Budapesten három helyszín van, a Komjádi uszoda, a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda és a megépítendő uszodakomplexum a Dagály területén.

A Dagállyal kapcsolatban polgármester úr nyilatkozott a kerületi tv-ben. Mint mondta, büszke arra, hogy a kerületben világverseny lesz, de az uszoda felépítésén túl meg kell oldani három dolgot: az árvízvédelmet, a Népfürdő utca tömegközlekedését és a Dagály-fürdő és a Forgács utcai metrómegálló között a Turbina utca rendbetételét és a Dagály-sétány kiépítését.

Időközben Kósa Lajos úr, Debrecen polgármestere lett a világbajnokságot szervező bizottság elnöke, és én nem igazán lennék meglepve, ha a harmadik helyszín a Dagály helyett Debrecen lenne. Hogy mást ne mondjak, Rísztov Éva Debrecenben úszik.

A magánemberi érzéseim felemásak. Jómagam Debrecenben jártam középiskolába, az ország keleti feléből származom. Nem csak Angyalföldnek jönne jól egy kis állami pénzeső, hanem az ottaniaknak is.

Majd meglátjuk.

***

Szomorú eseménye volt a nyárnak Horn Gyula miniszterelnök úr halála. Az állami temetést követően a kerületben domborműves emléktáblát avattak számára annak a háznak a falán, amelyben lakott. Az emléktáblát a kerület állíttatta, a miniszterelnök úr a kerület díszpolgára volt.

A Demokratikus Koalíció javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy Budapesten közterületet nevezzenek el róla. Tarlós főpolgármester úr azonban úgy nyilatkozott, hogy ő nem fog a fővárosi közgyűlés elé terjeszteni semmilyen javaslatot Horn Gyula emlékének fenntartásával kapcsolatban.

Személy szerint úgy gondolom, hogy a miniszterelnök úr megérdemelné, hogy az Újpesti rakpartot róla nevezzék el, hiszen ott lakott. Az emléktáblánál azonban szerintem több járna neki, hiszen csak a XIII. kerületben több, mint 150 emléktábla van.

Ha nem lehet közterület, akkor legyen közintézmény. Augusztusban javaslatot tettem arra vonatkozóan, hogy az egyik XIII. kerületi, jelenleg név nélküli közintézményt nevezzék el Horn Gyuláról. Ez ideig választ még nem kaptam, kíváncsian várom.

***

Végül egy bejelentés. Szeptember első napjaiban kialakításra kerültek az általam oly régóta forszírozott mozgássérült parkoló helyek. Többek között lett egy a József Attila Színház előtt, egy-egy két kerületi öregek napközije előtt, kettő a Gidófalvy 1/B előtt és egy a Díjbeszedő irodája mellett.

Angyalföld egy kicsit élhetőbb és emberibb lett. Köszönet érte mindenkinek, aki a munkájával hozzájárult.

Szólj hozzá!

Horn Gyula drótvágó ollója

2013.07.29. 17:31 Kazángépész

Július 8-án eltemették Horn Gyulát.

Nyugodjon békében. Családtagjai, barátai és elvtársai fájdalmában én is osztozom.

A temetésén nem vettem részt. Bár állami temetés volt, határozottan sajnálom, hogy nem hangzott el az Internacionálé. 

Horn Gyula nemcsak államférfi – miniszterelnök volt, hanem pártpolitikus, pártelnök is, és annak a pártnak amelynek tagja, és a másiknak, amelynek az elnöke volt, a mai napig az Internacionalé a hivatalos himnusza. Én magam is egy pártban voltam vele 1989-ig, sokáig az elvtársam is volt, megérdemelte volna az Internacionalét.  Mi azért hallgassuk meg,  Horn Gyula emlékére. http://www.youtube.com/watch?v=3u_Ujht6U4I

Jómagam Horn Gyula pályafutásából a a híres drótvágó jelenetre emlékezem leginkább. 1989. június 27-én történt,  Horn Gyula és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronnál megvágták a vasfüggönyt, és ez elvezetett a Berlini Fal leomlásáig. Nem véletlen, hogy a temetésen oly nagy számban képviselték magukat a németek.

Én valamikor a Szovjetunióban, Leningrádban voltam diák. (Horn Gyula Rosztovban, ime még egy párhuzam az életünkben, a párttagságon kívül.) A nyári és téli szünetek nagy részében rohantam az NDK-ba, Berlinbe. Elővizsgák formájában letettem a félévi vizsgákat, majd hazavonatoztam Mátészalkára. Két-három nap itthon, aztán vonatra szálltam, Budapest-Prága - Berlin. Visszaút pedig Berlin-Drezda- Budapest- Mátészalka, onnan pedig Leningrád.

Odaúton Prágában töltöttem két-három napot, majd Berlinben közel egy hónapot, visszafelé pedig Drezdában álltam meg, általában két napra. És ezt az egész túrát összesen hét alkalommal ismételtem meg.

Nászúton is a németeknél jártunk, szóval teljesen bele voltam zúgva az NDK-ba. Gyönyörű tájak, gazdag múzeumok, a magyarokat különösen kedvelő németek, kiváló sör- és nem igazán tünt fel, hogy maguk az NDK-sok nincsenek elragadtatva a saját országuktól. Én Berlinben és Potsdamban naponta jártam a Fal mellett, tudtam, hogy ott vége van a világnak, de ez valahogy természetes volt. Az S-Bahnról át lehetett látni Nyugat-Berlinbe, néztük a nyugati tv-t, de nem berzenkedtem.

Később hivatásos katona lettem, politikai tiszt, és Szombathelyre kerültem szolgálni. Egy panelház tizedik emeletén laktunk, közvetlenül a városi stadion mellett, és az ablakból messzire be lehetett látni Ausztriába. (Hegyek és erdő.) Egyszer-egyszer felmerült bennem, hogy jó lenne esetleg át is menni, - különösen Bécs izgatott – de végül is nem történt tragédia, hogy nem mehettem.

A nyugati határszélre áttelepült magyar állampolgárként azonban feltünt, hogy a határt milyen szigorúan őrízték. Számos alkalommal igazoltattak akár a vonaton, akár a Szombathely környéki településeken, ha valahova elmentünk templomot, kastélyt, arborétumot nézni. Amúgy a helyi határőrökkel jó cimboraságban voltam, még helikopteres határbejárásra is elvittek.

Katonatisztként is rendszeresen visszajártam mind Leningrádba, mind pedig Berlinbe. Egyszer az a gondolatom támadt, hogy a Szovjetúnióból egyenesen az NDK-ba utazzak, mégpedig hajón. Mindkét ország a Balti-tenger partján van, hajók közlekednek és én még a tengeren soha nem hajóztam.  

Így Leningrádban kimentem a kikötőbe, ahol találtam egy teherszállító hajót, amely az NDK-ba indult. A kapitány felvett a fedélzetre, és annak rendje és módja szerint elvitt Wismarba. Nagyszerű élmény volt.

Egy év múlva meg akartam ismételni az utat. Leningrád, kikötő, NDK teherhajó, mind a helyén. De ez a kapitány azonban egészen más volt. Azt gondolta, hogy fondorlatos módon, az ő hajója igénybe vételével Svédországba akarok szökni. Ilyeneket mondott: a svéd partok előtt hajózva majd a vízbe ugrom, és kiuszom. Ellenvetettem neki, hogy a víz hőmérséklete nem több, mint 6 C fok, szerinte ilyen hideg vízben mennyi ideig lehet úszni?

Utána azt mondta, hogy esetleg arra várok, hogy a hajó haváriahelyzet miatt kénytelen lesz kikötni egy svéd kikötőben, és akkor majd megszököm. Erre azt válaszoltam neki, hogy világútlevelünk van – a magyaroknak akkor már volt – mi a csudának kellene ilyen kacifántos módon Svédországba menni, mikor mehetek egyszerűen is?

Utoljára azt hozta fel, hogy ha a hajó elsüllyed, akkor az NDK államnak kártérítést kell utánam fizetnie. Visszakérdeztem: ez miért izgatja, hiszen ha a hajó esetleges süllyedését én nem élném túl, azt jó eséllyel ő sem.

Summa summarum: nem vett fel.

Ha innen oda nem sikerül, akkor sikerül onnan ide, fordítok az irányon. Úgy döntöttem, hogy nem a Szovjetúnióból utazom az NDK-ba, hanem az NDK-ból a Szovjetúnióba, nevezetesen Rostockból a dán szorosokon át, a Skandináv-félszigetet megkerülve, Murmanszkba. Akkoriban ebben a viszonylatban nagy szén és ércszállító hajók közlekedtek, és lehet, hogy még most is járnak. Így a következő évben ismét nekivágtam.

A második leningrádi kapitányból kiindulva életbiztositást kötöttem és beszereztem egy, a skandináv országokba szóló vizumot. Ekkor már a katonai akadémia hallgatója voltam, és a parancsnokom igen furcsállotta, hogy minek nekem skandináv vizum, de végül csak aláírta az engedélyt, hogy mehetek Nyugatra.

Irány Rostock. A kereskedelmi kikötőben ott áll a hajó, amely az előzőekhez képest óriási – mégiscsak óceánjáró – és három nap múlva indul. Megkerestem a kapitányt. Azt mondta, van hely, fel is vesz, de hozzak egy engedélyt az NDK hajózási társaságától, a DSR-től. Egy teljes munkanapot töltöttem a rostocki irodaház folyosóin, egyik szobából ki, a másikba be, és végül az a döntés született, hogy ők csak akkor adnak engedélyt, ha a kereskedelmi minisztérium jóváhagyja.

Irány Berlin, a kereskedelmi minisztérium. Újabb bolyongások mindenféle irodákban. Mehetek, de szükséges hozzá a Külügyminisztérium engedélye is.

A Külügyminisztériumból átküldtek a Német Szocialista Egységpárt székházába. Itt először azt közölték velem, hogy ez nem egy utazási iroda, „keine Reisebüro”, de végül leültettek a fogadószobában. Az ügyem áttanulmányozására jött egy elvtárs a tengeri kereskedelmi-szállítási osztályról, odajött a párt külkapcsolati osztályának a magyar referense, és odahivatták a magyar nagykövetségről a konzulhelyettest is. Később felismertem, hogy ez a külkapcsolati referens lett az NDK utolsó magyarországi nagykövete.

A konzulhelyettes szakszerű tolmácskodása mellett egy csomó kérdést tettek fel. A kérdések lényege a következő volt. Ki vagyok én, miért akarok a Szovjetúnióba utazni, miért akarok pont egy NDK hajóval utazni. A konzulhelyettest pedig még külön is érdekelte, hogy miért zaklatom én az NDK különböző hatóságait.

Mire idáig eljutottunk, bizonyossá vált, még ha engedélyeznék is az utat, már nincs esélyem arra, hogy elérjem a hajó indulását. Ekkor azt mondtam – remélem, a konzulhelyettes lefordította – csináljanak a hajójukkal amit akarnak, nekem már nincs dolgom magukkal. Felálltam, és otthagytam őket.

A konzulhelyettes mindenesetre megírta a történteket Magyarországra. Katonai előljáróim komoly fegyelemsértésnek fogták fel az ügyet, az NDK állami szerveinek zaklatását, és ez az indok megjelent a későbbi leszerelésemben is.

Skandináv vizummal a zsebemben azonban nem akartam úgy elmenni Berlinből, hogy a vizumot veszni hagyjam, és ne próbálkozzak legalább Nyugat-Berlinbe átmenni. A Friedrichstrassen felültem az átmenő S-Bahnra, mentem két megállót, és kiszálltam. Nyugat-Berlin közepén találtam magamat, előkelő, nagyvárosi környezetben. Nagyjából két órát járkálhattam, amikor egyre jobban rámtört a pisilhetnék, a Kelet-Berlinben megívott sör kifelé kívánkozott. És sehova sem tudtam menni. Nem tudtam, hogy bemehetek egy áruházba, vagy egy McDonald’s-ba, ahol ingyen lehet használni a mosdót. Egyfolytában az járt az eszemben, hogy bár van a pénztárcámban 100 dollár és egy csomó NDK márka, de nincs húsz nyugatnémet pfenningem. Kénytelen voltam visszaülni a vonatba, átutazni Kelet-Berlinbe, és használni a Friedrichstrasse vasútállomás mosdóját. Így természetesen a vizumom elszállt, nem mehettem vissza. Annyira megalázva éreztem magam, hogy leültem a földre és elkezdtem sírni.

Ugyanebben az évben írtam levelet Grósz Károly elvtársnak, és javasoltam, hogy oszlassák fel a Munkásőrséget és a Határőrséget. A határőrizet megszüntetése mellett érvelve kifejtettem: csak az NDK állampolgárok rendszeren belüli tartása érdekében funkcionál...

Rövid úton az elmeosztályon és a hadseregen kívül találtam magamat.

Horn Gyula ekkor volt külügyminiszter. Az NDK-ban is felpörögtek az események, és megkezdődött az NDK állampolgárok mindent elsöprő nyomása a határok átjárhatóvá tétele érdekében. Végül a vasfüggöny átvágásra került, és nemsokára leomlott a Fal is.

A Fal leomlása után néhány héttel még egyszer voltam Berlinben. (Azóta sem) Az éppen felszabadult Berlin csodás volt.

Soha nem fogom elfelejteni, hogyan vásároltak vonatjegyet az Ostbahnhofon az NDK-s fiatalok a frissen kinyílt nyugati irányokba.  A jegypénztárosok kiválóan ismerték a Berlin-Prága-Budapest-Várna vonalat, de ezen túl jóformán semmit, és akkor még számítógépük sem volt a többi viszonylat irányába. Az utas bemondta, hova és mikor szeretne utazni. Az NDK-s jegyeladó áttelefonált a nyugat-berlini kollégájának, aki számítógépen lekérte a helyet és lefoglalta. Aztán Nyugat-Berlinből visszatelefonáltak, és az eredményt lediktálták. Az NDK-s pénztáros pedig kézzel kitöltötte a jegyet.

Ez természetesen csigalassúságú volt, de mégis mámorító. Az emberek oda vehettek vonatjegyet, ahova akartak.

Nem siratom vissza az NDK-t. Ettől függetlenül szeretem a himnuszát. Gyönyörű a dallama, gyakran meghallgatom.  http://www.youtube.com/watch?v=bWe6k1F5WKQ

Horn Gyula a XIII. kerületben levő Honvédkórházban hunyt el. Engemet itt minősítettek elme zavartnak. Bár jogosult lennék a kórház használatára, mégsem élek vele. Ebben az ügyben nem keresem a párhuzamot.

Horn Gyula a XIII. kerület díszpolgára is volt. http://www.budapest13.hu/13kerulet/diszpolgarok/2004

Nem tudom, kire mit hagyott, és itt elsősorban a szellemi örökségére gondolok. Én a drótvágó ollójára tartok igényt.

A XIII. kerületben két olyan szögesdrót kerítés van, amelyet - Horn Gyula szellemében - le akarok bontani.

Az egyik a Csángó-Gidófalvy lakótelepen levő, volt Kék Iskola, jelenleg Prevenciós Központ kerítése, amelynek tetején három sor szögesdrót van. A kerítés mindkét oldalán levő terület az önkormányzat tulajdona, a kerítésen kívül park van, belül pedig rekreációs célú zöldfelület és felnőttjátszótér.  Ennek a kerítésnek – és tetején a szögesdrótnak – a fennmaradását megítélésem szerint semmi nem indokolja.

A másik szögesdrót kerítés már egy kicsit rázósabb, ugyanis az orosz iskola kerítése a Vágány utcában. Itt a kerítés tetejére van felhegesztve egy szögesdrót henger, aminek funkciója nem igazán egyértelmű: vajon arra szolgál-e, hogy az orosz területre senki ne menjen be, vagy arra, hogy az orosz területről senki ne jöjjön ki. Egy biztos. Méltatlan Oroszországhoz, és méltatlan a XIII. kerülethez. A vasfüggönyt, a gulágok és a koncentrációs táborok kerítését, az első és második világháborúk szögesdrót műszaki akadályait idézi, mindazt, amit el akarunk felejteni, és életünkből, valamint gyermekeink életéből véglegesen száműzni.

Van még mit vágni Horn Gyula drótvágó ollójával!    

Szólj hozzá!

Árvíz 2013

2013.07.17. 08:36 Kazángépész

A Duna vízmennyiségét tekintve az utóbbi idők legnagyobb árvize van mögöttünk.  Jelentős anyagi és emberi  ráfordítások árán az árhullám úgy ment át az országon, hogy emberéletben kár nem esett, és egyetlen egy várost sem öntött el a víz. Ez nagyon sok ember közös munkájának az eredménye, elsősorban a hivatásos katasztrófavédőké, tűzoltóké, vízügyeseké és katonáké, de jelentős mértékben kivették a munkából a részüket az önkéntesek is.

A miniszterelnök úr az első perctől az utolsóig kinn volt a gáton. Minden nap láttuk őt a tv-ben, mindig ott volt, ahol éppen történt valami, és az országot is folyamatosan ő tájékoztatta az eseményekről.

Nagyon sokan dícsérték a miniszterelnök urat, de legalább annyian bírálták is. Politikai show-t csinált az árvízből, megkezdte az újraválasztási kampányát, stb. Bezzeg a szomszéd országok miniszterelnökei nem így viselkedtek, dolgozószobáikból vezették a mentési munkálatokat.

Jómagam úgy gondolom, hogy az árvízvédelmet a hivatásos katasztrófavédőknek kell irányítani, nekik kell ezt a dolgot kézben tartani. Nem szabad azonban azt sem elfelejteni, hogy néhány héttel az árvíz előtt volt a rendkívüli hóhelyzet, és akkor a katasztrófavédelem nagyon leszerepelt. Az sem mellékes körülmény, hogy január 1-től álltak fel a járások, és a helyi színtű védekezési ügyek irányítása a polgármesterek kezéből átkerült a kormánymegbízottak hatáskörébe, és közülük még rengetegen tapasztalatlanok voltak.

Az adott körülmények között jó döntésnek bizonyult a katasztrófavédelemhez vezényelni egy miniszterelnöki politikai megbízottat, aki a konkrét esetben maga a miniszterelnök úr volt.  Hasonló szerepkörbe került Tarlós főpolgármester úr is,  Budapest vonatkozásában.  A budapesti árvízvédelemnek ő volt az arca és motorja, holott a törvény szerint igazából ezt a feladatot a fővárosi kormánymegbízottnak, a Védelmi Bizottság elnökének, Pesti Imre úrnak kellett volna ellátnia. Bár ő is rendszeresen tartott sajtótájékoztatót, az emberek mégiscsak a Tarlós úr által mondottak alapján tájékozódtak, és ő tűnt az igazi „főnöknek”.

XIII. kerületi lakosként a kerület árvízvédelme kiemelkedően érdekel. Először az tünt fel, hogy sok év után a helyi védelmi bizottság elnöke már nem a polgármester úr, hanem a kerületi kormánymegbízott, Bódi-Dancs Anita úrasszony.

A kormánymegbízott asszony első intézkedésével elrendelte a Népsziget kiürítését, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Népszigetet a katasztrófavédelem nem védte.

http://www.budapest13.hu/hirek/20130605/hatarozat-a-nepsziget-lezarasarol

Másodiknak az tünt fel, hogy az akkor még a kerülethez tartozó Margitszigetet az állami szervek milyen intenzíven védik, ugyanakkor a Dagály fürdő nem volt védendő objektum, a hullámtérben van. A hullámtérben levő objektumokat nem védi az állam, a védelemről a tulajdonosnak kell gondoskodnia, ha akarja/tudja  védi, ha nem akarja/tudja, akkor nem.

A Dagály fürdő tulajdonosa a Főváros. Tarlós főpolgármester úr bejelentette, hogy a fürdőt nem lehet megmenteni.

A főpolgármester úr bejelentését azonban az élet felülírta. A fürdő dolgozói zsákokat, lapátokat és homokot hozattak, az Angyalföldi Lokálpatrióták Egyesülete a Facebook-on önkénteseket toborzott, és megkezdődött a fürdő megmentése.

A védekezés első napja kissé viccesre sikeredett. A fürdő egyik sarkában lapátolnak, töltik a homokzsákokat és csatárláncban építik a gátat, és tőlük 50-60 méterre a medencékben fürdenek az emberek. Egy nyugdíjas katonatiszt mutatta a döntően tízen- és huszonéves önkénteseknek, hogy hogyan kell rakni a zsákokat, és bár a Duna csak jött, a fürdő teherautóinak sofőrjei délután négykor szépen hazamentek, mert lejárt a munkaidejük, a zsákok meg kézről-kézre vándorolva csak mentek fel a töltésre.  Egy kicsit az egésznek olyan volt a hangulata, hogy az állam által magára hagyott polgárok védik az otthonaikat és a hazájukat.

Másnap még többen jöttek, felépült a gát, és lassan főpolgármester úr is felismerte, hogy a fürdő védhető. Végül a védelmet átvette a hivatásos katasztrófavédelem, és a dolog a helyére került.

Volt katonatisztként felmerült bennem a gondolat: tulajdonképpen mit is tartalmaz a kerületi árvízvédelmi terv? Hol van az a védelmi vonal, amelyet veszélyhelyzet elrendelése esetén megvéd az állam?

A Népsziget területe miért nem védett? A Dagály fürdő területe most védett, vagy nem védett? Ez különösen azért érdekes, mert alighogy levonult az ár, a Dagály területére megjelent egy vízi csodapalota terve, valamely úszó világverseny magyarországi megrendezésének elnyerése esetére.

 http://mnsk.hu/vigh-laszlo-2016-vegere-kesz-kell-lennie-az-uj-dagaly-uszodakomplexumnak/

Az árvíz során egy délutánt a Dagály területén töltöttem, a legelső napot. Ezt követően négy alkalommal voltam árvízi őrségen a Marina parton, ahol polgárőr társaimmal arra vigyáztunk, hogy  senki ne essen a megáradt Dunába, illetve ne hajózzon át a Népszigetre, fosztogatni az üres házakat. Hála az égnek, semmilyen esemény nem történt. Máshol azért volt fosztogatás, bár a korábbi árvizekhez képest kevesebb, ugyanakkor a megtorlás a korábbiakhoz képest szigorúbb lett.

Árvizi helytállásért három embert javasoltam polgármesteri dícséretre, illetve állami elismerésre. Jó érzéssel olvastam, hogy ketten meg is kapták a dícséretet.

http://www.budapest13.hu/hirek/20130626/koszonet-es-elismeres-a-xiii-keruleti-arvizi-vedoknek

Az árvíz kapcsán volt még egy kezdeményezésem. Már több alkalommal szóba hoztam, hogy a kerületben foglalkoztatott közmunkásokat nem csak a kerület érdekében végzett munkára kellene felhasználni, hanem állami feladatok ellátására is, hiszen a munkabérük több mint kétharmadát az állami költségvetés fedezi. Gátak bontása, homokzsákok ürítése tipikusan állami feladat, és a kerületben is volt ilyen munka. Mégis, a helyi közmunkásokat ebbe a munkába nem vonták be.

Ez azért nehezen érthető. 

Szólj hozzá!